Szabó András Istvánnak hívnak. Budapesten születtem 1978-ban. Hivatalos művészdiplomát nem szereztem, de látogattam művészeti képzéseket több helyen, Magyarországon. Nem vagyok teljesen autodidakta.
Szabó András István műveiről
A tudomány mai állása szerint nem lehet eldönteni mikor kezdődött az idő. Nem tudjuk bizonyítani, hogy volt e kiindulópontja, és hogy meddig fog tartani. Lehet, hogy lineáris vonalban folytatódik, ahogy mi észleljük, és nem lehet visszafordítani. Mindezt egyedül az entrópia növekedéssel lehet műszerekkel bizonyítani, a többi tényezőt csak észlelni tudjuk.
De az észlelésünk sem kizárólag egyenes irányú és még csak nem is koherens. Mert önálló tudatt
rendelkező emberként a múlt, a jelen és a jövő örökké jelen van bennünk.
Így ír erről T.S. Eliot a négy kvartettben is:
„Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.”
Erről a helyrehozhatatlan időről kaphatunk benyomásokat Szabó András István grafikáin keresztül.
A monokróm hatású képek egyszerre emléknyomatok akár a „szürke alkonyatról”, egy megfakult emlékről, a jövő egy tűpontos megérzéséről, vagy a három idő találkozásáról.
Erről szól a Balaton sorozat, amelyen a vitorla árboca szinte egybeér a horizonttal és a mi látószögünkkel. Mintha a három tér a három időt is meghatározná. De ezt az élményt mutatja az óbudai Goldberger gyár víztornyáról készült több grafikai is. A színek váltakozása,
a fölösleges részletek elhagyása is a kép emlék jellegét erősíti. Minden időben jelenvaló emlékek, helyek és élmények bontakoznak ki előttünk, amelynek személyes, kizárólag rólunk szóló jellegét is megtalálhatjuk. Mert a papírlapokba oltott kollektív emlékezet lenyomatait láthatjuk, így válnak a művész grafikái saját emlékeink tükreivé.
Herpai András, művészettörténész
Elérhetőség/komment:
szaboudvary@gmail.com